Igen vagy nem?

Sziasztok. Tudom, hogy várjátok (már ha várjátok) az új részt, de a téli-szünetig egyáltalán nem fogok tudni hozni újat, mivel az iskola most nekem fontosabb, mivel jövőre érettségizek.

Plusz nem tudom, hogy megérné-e folytatni ezt a blogot vagy nem. Ha lehet írjatok IGEN-t vagy NEM-et, és írhatok hozzá okot, hogy miért. Köszönöm. x x

A rossz és a jó 3.

+7 komment után hozom a következőt

 (ui: megint nem tudom mikor tudom, hozni a legújabb részt, mivel, ez a rész előre meg volt írva a pendrive-omon, és ami a füzetbe volt 3 fejezet = 20 füzet lappal: összetéptem apró kis darabokra, mivel kaptam nemrég az előző fejezetre egy szép 7. kommentet ami nekem nagyon fájt, mivel engem nagyon hamar meg lehet bántani, szóval, ne haragudjatok)

*Másnap reggel*

Az eseménydús nap után, reggel kivételen senki és semmi nem keltett fel. Magamtól keltem. A Nap is sütött szépen.

A fejemet jobbra fordítottam és láttam, ahogyan Nathan ott fekszik, és gondolom, alszik szépen, mint egy aranyos kiskutya. Elmosolyodtam majd a bal-oldalamra fordultam.

Lecsuktam a szemem, hogy kicsit visszaaludjak még. Ez lehetetlen volt, mivel Valaki egy puszit adott az arcomra.

Feléfordultam, majd megszólalt;
- „Jobban vagy már?” – kérdezte meg az a reggeli, mély rekedtes hangjával.
- „Jobban, mint tegnap.” – mosolyodtam el, majd a mellkasára tettem a fejem, ő pedig a hajamat simogadta/babrálta.

- „Figyelj, ha nem haragszol, meg akkor most nekem mennem kell most lezuhanyozni, mert ma mennünk kell fotózásra délután.” – nézett rám kiskutya szemekkel.
- „Miért haragudnék meg? Nyugodtan, megértem én.” – mosolyogtam rá.
- „Biztos?” – húzta fel a szemöldökét, de viccesen.
- „Biztos.” – nevettem el magam.
- „Jól van. Lent találkozunk. Gondolom. Ja.” – igen, mire kimondta ezeket a szavakat, eltelt majdnem fél óra. Amúgy nem. Csak irónia.
- „Biztosan.” – mondtam hozzátéve. – „Mindjárt lent leszek.”

A beszélgetés után, kimásztam az ágyból, hogy egy hajgumit keressek. Kénytelen voltam átmenni a szobámba egyért. Majd észrevettem, hogy Nathan pólója és egy kis nadrág van rajtam. Fogtam magam, és lementem a konyhába reggelizni, de a következményekkel nem számoltam. Tom-mal és Max-szel.

- „Miért van rajta Nathan tegnapi pólója?” – mutatott a pólóra Max.
- „És mi az a kis piros folt a nyakadon?” – mutatott Tom arra a helyre a nyakamon, ahol ezek szerint Nathan aktív volt.
- „Szóhoz juthatok? Akkor szóval az első válasz: ez volt közelebb. Kettő: szúnyog. Tudjátok, megcsípett egy szúnyog.” - próbáltam mentegetőzni.
- „Télen meg kék hó esik. Azt akarod, hogy most ezeket higgyük el?” - Tom

És ami fokozta a hangulatot az volt amikor Nathan megjelent.

Mikor Nathan leült mellém Tom és Max sugdolózni kezdtek.

- „Mi a téma?” – ez hiányzott az életemből. Csak ez, hogy Nathan megkérdezze, hogy mi a téma.
- „Az, amit ti ketten műveltetek.” – mutatott ránk Max és Tom.
- „Mert? Mit csináltunk?” – kérdezte Nathan „értetlenül”, mint aki nem tudja, de persze tudta.

Remek. Tom és Max úgy ültek le elénk, mintha valami kihallgatáson lennénk.

- „Csak valljátok be. Gyerünk.” – Tom.
- „Jó. Bevallom.”
- „Ez az Nathan. Ez az.” – gondoltam magmban.
- „Bevallom. Süt a Nap az égen.”
- „Haver. Ha ezt nem tudod full hülyén halunk meg mindketten.” – mondta Tom, mivel Max éppen reggelizett.
- „Ajjj, de mondjátok már eeeeeeeeeeeeeeeel. Nem fogok tudni aludni.” – vágta be a mű-durcát Tom.

A következőt viszont már nem kellett volna megtenni; ránéztem Nathan-re, aki elkezdett vigyorogni, pontosabban mosolyogni, majd megfogta a kezem.

- „TUDTAM, TUDTAM!” – ordibált Tom.
- *khm* - Max
- „Akarom mondtani TUDTUK, TUDTUK!” – javította ki Tom.
- „És ha igen akkor miért nagy baj?” – kérdeztem karba tett kezekkel az asztalnál.
- „Dehogy baj. Csak végre nyugodtan fogunk illetve fogunk aludni.” – mondta Tom, miközben magára és Max-re mutatott.
- „De ha lehet ne, mondom NE írjátok ki sehova és NE mondjátok el. Oké?” – mutogatott Nathan.
- „Hülyék azért nem vagyunk.” – mondta Max aki végre megszólalt.
- „Remélem.” – mondtam.

A négyes beszélgetés után lejött Siva és Jay is.
Amint megláttam őket rögtön felálltam és kimentem a konyhából a nappaliba, hogy TV-t nézzek, mert nem akarom hallgatni a nagy Témát.

A fiúk kb 20 perc múlve jöttek ki a konyhából, nagy vigyorral az arcukon. Kapásból gondoltam, mi a helyzet.

A fiúk megkérdezték, hogy megyek-e velük a fotózásra, de most nem mentem velük. A fiúk elfogadták a válaszomat és mentek készülődni. A srácok 30 perc készülődés után lejöttek majd elmentek. Az a nagy ház most az enyém volt. Teljesen az enyém. Bármit csinálhattam volna, de helyette felmentem a Vámpírnaplók könyvemért és a nappaliban olvastam.

A ház urai 2-3 óra múlva hazajöttek és mindenki a nap hátralévő részében, amit akart.

A rossz és a jó 2.

+7 komment után hozom a következőt (amint tudom, de azért remélem még tetszik:)

… megláttam a 3 fő volt osztálytársamat. A gyomrom teljesen összeszorult és sírni akartam, de nem tettem. Próbáltam erős maradni.

- „Nocsak, nocsak ki van itt. A kis Sam.” – incselkedett egyikük.
- „Mit akartok tőlem?” – kérdeztem feszülten.
- „Most félnünk kellene?” – szólalt meg a másik. – „Amúgy meg mit keres itt egy ilyen szánalmas, sőt még arra se méltó, mint te?” – jött a harmadik.
- „Semmi közötök nincs hozzá. És nem is lesz.” – próbáltam erősnek maradni.
- „De kinyílt valakinek a csipája. Kis nyomorék még mindig.” – ez volt az utolsó szó, amit kimondott és a harmadikúk olyan erővel lökött meg, hogy felestem. Elestem. Bele egy nagy sárpocsolyába. Ők pedig nevetve elmentek. 2-3 ember segített felállni a sárból. Nem akartam sírni, de nem bírtam tovább, és muszáj voltam. Sírtam.

Körülnéztem. De Nathan-t nem láttam, ezért fogtam magam és elfutottam. Haza.

*Nathan szemszög*
- „Végre végeztem, most megkeresem Sam-et.” – gondoltam magamban, de nem találtam sehol. Felhívtam, de nem vette fel egyik hívásomat se. Sőt egyik üzenetemre se válaszolt.

Az úton gyorsan sétálva, kerestem Sam-et minden szeg-zugban. De akkor se találtam. 15-20 perc elteltével jött egy SMS; - „Itthon.”
Amint elolvastam futottam, rohantam haza.

*Sam szemszög*

Csak ültem a fürdőszobában az ajtónak támaszkodva. Miután elküldtem az SMS-t, úgy 10-15 perc múlva egy ajtó becsapást hallottam. Tudtam, hogy Nathan az, mert a földszinten csak az én nevemet kiabálta. Mivel gondolom lent nem talált meg, ezért feljött. Az emeleten a fürdőszoba az első. Szóval nem volt sok és megtalált, mivel be volt zárva az ajtó.

- „Sam! Sam engedj be. Kérlek.” – kiabálta felemelt hangon.

Mély levegőt vettem, és elfordítottam a kulcsot a zárba. A földről pont elértem, így ülve maradtam. Amint elfordítottam Nath be is jött.

- „Jézusom, jól vagy? Halálra aggódtam magam.” – ölelt magához szorosan a földön ülve.
- „Sa-sajnálom. Én csak nem akartam, hogy újra sírva láss.” – szipogtam, néhányszor a hangom viszont elcsuklott.
- „Nincsen semmi baj.” – adott puszit a fejemre.

Felállt mellőlem, majd a kezét nyújtotta felém. – „Gyere.”
Nagy nehezen a segítségével feltápászkodtam, majd kézen fogott és egy szoba felé vitt. Az ő szobája felé.
Beléptünk, de csak a kis éjjeli lámpát kapcsolt fel, mivel a redőny le volt a szobába húzva és kicsit sötét volt bent.

Leült az ágya szélére, majd az ölébe ültetett.

- „Akarsz beszélni róla?” – kérdezte meg halkan. Miután megkérdezte, elmondtam neki az egész történet, majd a végén a fejemet a vállára hajtottam és újra sírni kezdtem.
Az öléből átültem az ágyára. Két kezével megfogta az arcom majd a két nagy hatalmas könnycseppet letörölte az ujjaival. Majd homlokon csókolt és szemből, mivel szembe ültem vele a fejem ismét a vállára hajtottam.

Nem sokkal később eltelt egy kis idő, és éppen annyira tolt el magától, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Lassan, de gyengéden csókolgatni kezdett. Épp csak annyira váltunk el egymástól, míg egymás felsőjét levettünk.

- „Legyen?” – suttogva, halkan kérdezte miközben a homlokát az enyémhez, támasztotta.
- „Legyen.” – válaszoltam én még halkabban.

Nathan leoltotta a lámpát és….

Késés.

Sziasztok olvasók. Sajnálom, hogy nem tudok hozni új részt olyan sűrűn, ahogy ígértem, ugyanis eddig 6 történelem, 1 nyelvtan és pár angol érettségi tételt kell tanulnom. Egy huzamban. De ígérem, hogy az őszi szünetbe megpróbálom hozni a folytatást. Mellesleg a két következő rész már le van írva a füzetembe. Köszönöm.

PS: Aki szeretne, az követhet twitteren: @_BiankaSykes ;) xx

A rossz és a jó 1.

Fogalmam sincs mikor fogom tudni hozni a következő részt, de igyekszek, majd minél hamarabb.
Plus, ugyanúgy érvényes a minimum 7 komment.

Másnap arra keltem, hogy egy sms-t kaptam. Az üzenet feladója Maya volt.

Nagy nehezen, de kimásztam az ágyból, felöltöztem és lementem a konyhába.

Ahogy mentem a konyha felé hallottam, hogy valaki vagy valakik, nézi/nézik a TV-t. De ahogy közeledtem, láttam, hogy Jay az, aki épp az Avatar-t nézte.

- „Jó reggelt Jay.” – köszöntem neki.
- „Neked is Sam.” – jött a válasz vissza.
- „Többiek?” – érdeklődtem.
- „Konyhába veszekednek.”
- „Mi? Miért? Mert?” – kérdezősködtem.
- „Nyugi, csak Max eltört valami vázát vagy mi.” – kaptam meg a választ.
- „Már azt hittem valami komolyabb miatt.” – nyugodtam le.

A beszélgetés után bementem a konyhába a fiúkhoz, hogy végre reggelizzek.
Bementem és hírtelen négy pár szem nézett rám teljes csöngben.

- „Most mi van? Csak reggelizni jöttem. Amúgy jó reggelt.” – nyitottam ki a hűtőajtót.

Bezártam a hűtőajtót és hírtelen Tom és Nathan ott álltak keresztbe tett karokkal. Azt hittem, hogy rémültemben elejtem a kaját.

- „Jézusom! Normálisak vagytok?” – mosolyogtam el. – „A frászt hoztátok rám korán reggel!”
- „Reggel? Komolyan reggel? Délután 1 óra van Sam!” – mutatott a fali órára Tom.
- „Jójó. Tudod, nálam a nap akkor kezdődik, amikor felkelek.” – mosolyogtam Tom-ra.

Ez alatt a drága Nathan-ön odajött hozzá, megölelt és egy „reggeli” puszit kaptam, majd leültem megreggelizni, de természetesen Nath is leült mellém.

- „Mi a mai program?” – kérdeztem meg.
- „Én, Nareesha, Tom és Kelsey elmegyünk együtt vacsorázni meg néhány helyre.” – válaszolt Siva mikor Tom-mal pacsit váltottak.
- „Én meg Jay-jel elmegyünk a városba, vagy valami kocsma félébe.” – Max.
- „Akkor én meg elhívok Valakit a városi kisünnepségre, ha Neki megfelel.” – nézett rám Nathan mosolyogva.

- „Nekem tökéletes, miért ne.” – mosolyogtam.

- „Na mi akkor itt hagyunk titeket, most megyünk boltba, meg ide, oda, amoda.” – mondta Siva, Tom és Max, majd elnevették magukat.
- „Az a perverz fantáziájú agyuk.” – csóváltam a fejem mikor a mosatlant akartam elmosogatni.
- „Mert? Most miért ne?” – kacsintott és nevetett Nathan.
- „Az a perverz fantáziájú agyatok. Bocsánat.” – javítottam ki.

- „Jut eszembe. Mielőtt elmegyünk az ünnepségre, eljönnél velem a telefonos boltba? Mert új telefont kell vennem.” – kérdezte meg, majd odaállt a hátam mögé és megölelt.
- „Persze.” – majd megfordultam, hogy Nath felé legyek, majd megöleltem.

Nathan felkapott majd felültett a konyhapultra, a lábaimat a dereka körül kereszteztem, puszilgatni kezdett, majd megölelt.

- „Hééé, mennyetek szobára!” – kiabálta Tom – „Egy kicsit hagyunk itt titeket, és máris ez folyik itt. Nem igaz.” – nem tudott teljes komoly lenni, mert a végét elvigyorogta.
- „Nyugodj meg Tom, nem kell féltékenynek lenni.” – mondtam.
- „Ott van neked Kesley nem?” – kérdezte Nathan Tom-tól, miközben Nath lesegített a pultról.
- „Jó, de most ő nincs itt.” – vágta be a szomorú arcot, majd hozzátette – „Megyek fel is, hívom.” – és el is tűnt.

- „Mikor is kezdődik, azaz ünnepség?” – kérdeztem rá.

- „5-kor, de most van dél, szóval majd 3-kor elindulunk, mert tudod előtte…”
- „…el kell menni az új telefonodat megvenni.” – fejeztem be a mondatát.
- „Igen.” – sóhajtott, majd magához húzott.
- „Van valami baj?” – kérdeztem közben.
- „Nem, nincs. Miért?” – kérdezett vissza.
- „Csak mert olyan nagyot sóhajtottál.”
- „Ja, csak mert örülök, hogy … vagy nekem illetve velem.” – simogatta a hátam.

2 óra lehetett, amikor ebédelni akartunk, de mivel nem volt kedvünk kaját csinálni ezért pizzát meg más egyebeket rendeltünk.

Az ebéd után felmentem Én és Nathan, hogy átöltözzünk. Az én ruhám összeállítása lila (kép) volt. Plus természetes fekete RAY BAN napszemüveg.

Én hamarabb végeztem, mint Nathan ezért lementem addig Tom-hoz aki, a TV-t nézte.
- „Mit nézel?” – kérdeztem meg, mint aki nem látná, hogy mit néz.
- „Mikor melyik csatornát.” – és kapcsolgatta tovább a csatornákat.
- „Az jó.”
- „Esküszöm, amúgy, hogy Nathan tovább öltözködik, mint te.” – nevetett. – „De csak azért, mert meg akar felelni neked.”
- „Nekem? Nekem nem teljesen mindegy milyen ruha van rajta, nem kell hozzám igazodnia.” – mondtam el a véleményem, és a beszélgetésünk ennyibe is maradt, mert Nathan végre elkészült.

Esküszöm, nem tud rosszul öltözni. Durván 5 hónapja vagyunk együtt, de még egyszer se láttam volna rosszul felöltözve.

- „AXE-t használsz haver? Mert ha igen, akkor rájöttem, mert már az egész ház tőled illatos.” – kiabált Tom mellőlem a kanapéról, miközben már a telefonját nyomkodta.
- „De. Azt használ. Felismerem. Baj?” – kérdeztem vissza, majd megcsikiztem oldalból Tom-ot.
- „Hogy tudja.” – nevetett Tom.
- „Jogos, hogy tudja.” – szólalt meg Nathan. – „Na? Mehetük?” – foga meg a kezem, hogy felálljak a kanapéról.
- „Egyértelmű.” – mosolyogtam.

Kiléptünk az ajtón. Megfogtuk egymás kezét, majd elindultunk.

Magamba azon gondolkoztam el, hogy ez még számomra még mindig hihetetlen ez az egész, hogy itt vagyok, hogy mi folyik körülöttem.

- „Amúgy… jó az illatod.” – dicsértem meg hírtelen.
- „Te meg jól nézel ki. Igaz mindennap jól nézel ki, de akkor is.” – dicsért vissza és megpuszilt, én, pedig éreztem, hogy pirulok.
- „Te is jól nézel ki drágám, minden egyes percben.” – dicsértem vissza.

10-15 perc múlva ott is voltunk a telefonos boltnál, be is mentünk. Nathan vásárolt egy fehér iPhone-t kicsit se lettem rá féltékeny. De használja egészséggel.

Újabb 15 perc elteltével ott is voltunk a helyszínen, ahol épp egy koncert volt folyamatban. Az előadó a színpadon Exampe volt.

- „Example.” – mondtam ki.
- „Igen, ismered?” – kérdezte
- „Személyesen nem, de ismerem a számait és szeretem is, mint előadó.” – válaszoltam.
- „Én ismerem, mert ő írta nekünk a Chasing The Sun című dalunkat.” – adott információt Nath és hozzátette. – „Ha szeretnéd, akkor meg tudom tenni, hogy találkozz vele most.”
- „Tényleg?” – lepődtem meg.
- „Persze, miért ne.” – mosolyodott el.
- „Akkor oké, benne vagyok.” – válaszoltam, mert elindultunk az öltözője felé, ahova nem könnyű bejutni, hiszen 3-4 őr áll előtte.

 Example épp lejött a színpadról, hogy egy kis szünetet tegyen. Nathan-nel odamentünk az őrökhöz, hogy engedjenek be minket. Az őrök nem vették a lapot, de gondolom, ezt hallotta, Ex, mert kijött. Beszélt az őrökkel, akik után beengedtek minket.

- „Example! Hogy vagy mostanában?” – kérdezte tőle Nath miközben férfiak módjára kezet, fogtak egymással.
- „Haver, Nathan, mi járatban? Amúgy jól vagyok köszi.” – kérdezett Nathan-től vissza.
- „Ő itt a barátnőm Sam, aki rajongód.” – mutatott be neki. Le is voltam fagyva és vigyorogtam is, mert egy; jó volt hallani hogy Barátnőjének hívott, kettő; találkozok most Example-lel.

- „Sam. Sam Flower vagyok.” – mutatkoztam be illedelmesen.
- „Akkor mint tudhatod ismereteid alapján én Example vagyok.” – mondta majd barátiasan megölelt. Ezt a pillanatot Nathan az új telefonjával meg is örökítette.

A közös kép után Example ment is ki, mert már leját a kis szünete.
Nath-tel kimentünk az öltözőből és mentünk tovább. A képet Nathan fel is töltötte twitterre;

”@NathanTheWanted: @FlowerSam és @Example ;) x”

Az út során találkoztunk pár rajongóval. Amíg Nathan a rajongókkal volt elfoglalva, én addig elmentem pár ilyen kis standot megnézni. Ám egyszer egy pár számomra nagyon ismerős hangok szólítottak meg.

Megfordultam és megláttam őket…

Cím nélküli bejegyzés

Sziasztok. Sajnálom, hogy elhanyagoltam a blogom, de ígérem, hogy fogom folytatni. Megpróbálok minden héten egy új részt hozni, azért csak ennyit, mert most az érettségire kell készülnöm.
Btw olvastam az utóbbi bejegyzésben, hogy valaki kérte a twitter nevem, akkor [itt] van. ;) x

Vidámpark és Zoo 2. rész

+7 komment után hozom a következőt

(ui: nagyon nagyon sajnálom, hogy nem hoztam új részt illetve részeket, mert kicsit el lettem foglalva a családban, meg nagyon azon voltam, hogy Nathan visszakövessen twitteren. De szerencsére megérte, mert a The Wanted hivatalos twitter is meg maga Nathan is visszakövetett, aminek nagyon örülök. És most végre tudtam hozni a legújabb részt.)

Az állatkert után elindultunk a vidámparkba. Amit Max és Tom végigművelt az úton az valami hihetetlen. Olyan délután 3 óra lehetett mikor odaértünk.

Ahogy beléptünk az első egy olyan stand volt, ahol a poharakat kell leverni egy labdával, és ha sikerül akkor választhatsz egy ajándékot.

„6-ot.” – lépett az asztalhoz Jay, hogy labdákat kérjen. A bácsi, aki ott állt adott is nekünk 6 labdát. Ez alatt Siva készített egy képet, amit fel is posztolt az Instagram-ján;

„@SivaTheWanted: ZOO pipa, most állatkert ;) x x”

Az első Jay volt, akinek elsőre sikerült eltalálni a poharakat és egy zöld nagy plüss gyík-félét választott magának, amit le os fotózott, majd feltöltötte twitterre.

Tom és Max elszerencsétlenkedtek. Mit is várjunk tőlük.

„Én jövök.” – ugrándoztam, majd megfogtam a labdát, megcéloztam a poharakat, eldobtam és le is vertem azokat.  Én cserébe egy plüssmacit kértem.

Utánam Siva és Nathan következett, akik direkt egyszerre dobták el a labdákat. Siva egy plüsslabdát, Nathan pedig egy Stewie Griffin plüssfigurát.

- „Bob, kaja vagy kaja, bob?” – vetette fel a kérdést Tom.

- „Első verzió.” – vágta rá Siva.

Amikor a bob-hoz értünk, azon kezdtek el a srácok úgymond, vitatkozni, hogy én kivel üljek egy bobba. Már ahhoz folyamodtak, hogy kő-papír-ollósat játszottak.

- „Szóval!” – kezdtem bele, mire mind az 5 szempár rászegeződött. – „Siva Nathannel, Max Tommal, én pedig Jay-jel. Nincs reklamáció.” – kicsit kuncogva mutattam a fiúkra.

- „De…” – kezdett bele Nathan.
- „Nincs de.” – vágtam rá.
- „Hallottad Nath, nincs de.” – mutatott Max rá, mire Nathan bevágta a mű-durcát.
- „Ohh egyem meg azt az aranyos műdurcás arcod. Majd kapsz valamit.” – igen, kellett nekem az utolsó részt kimondani, mert a többiek máris a HÚÚÚÚ-zgatásba kezdtek, én, pedig csak ráztam a fejem.

Az első páros Tom és Max volt, akik az egész utat szinte végigsikították, vagy végigordították, nem tudom, de ilyen hangokat az életben nem hallottam.

- „Hova kerültem én?” – kérdezte Jay és Siva egyszerre.

Másodiknak mentem én és Jay. Jobbranéztem a négy fiúra, Jay integetett és már mentünk is. A bob kormányt én használtam. Mikor a végéhez értünk azt hittem kirepülünk onnan, mert a fékező kisfalnak kicsit nagy erővel mentünk neki, de szerencsére élve maradtunk. Kiszálltunk onnan és mentünk vissza a fiúkhoz.

Mire visszaértünk addigra már Nathan és Siva a bobban ültek indulásra készen. Ők is sikeresen végigmentem, és látszólag jól is érezték magukat.

Mindannyian végeztünk, majd mentünk is enni az ottani egyik büfébe. Találkoztunk egy pár rajongóval, én addig elmentem a büfébe és leadtam a kajarendelést és próbáltam magamnak olyan ételt, ami nekem való.
Úgy 5 perc elteltével Tom ült le mellém.

- „Üdv néked.” – köszönt úgy, mintha tök régen beszéltünk volna.
- „Szi-a.” – válaszoltam neki vissza. – „Többiek?” – kérdeztem.
- „Mindjárt jönnek.” – kaptam meg a választ mire én, csak bólogattam.
- „Rendelsz a többieknek is?” – kérdeztem úgy 3 perc elteltével Tom-tól.
- „Aha.” – mondta és le is adta a rendelést.

Ez alatt Max, Siva, Jay és Nath is megérkezett, akik nagy kényelembe leülte az asztalhoz a büfé elé. Negyed óra múlva készen is lettek a kaják, majd én meg Tom megpróbáltuk felszolgálni őket.

- „Micsoda felszolgálólányok.” – gúnyolódott Max.
- „Ha ha ha, de vicces vagy.” – vágott vissza Tom.

Leültünk Tom-mal az asztalhoz. Én Nathan-nel szembe ültem le. Az evés közbe éreztem, hogy valaki babrálja a lábamat, ránéztem Nath-re, de ő csak vigyorgott, mire hozzátette: - „Mi van?” – majd én – „Hogy beszélsz? Amúgy szerda.”

Nathan belerúgott a mellettem ülő Tom-ba, aki Siva-ra kezdett el kiabálni, hogy miért rugdossa. Én meg Nathan csak röhögtünk, Siva csak nézett értetlenül, hogy mi történt.

Befejeztük az evést, kifizettük és mentünk a legutolsó megállóhoz a vidámparkba.

Az utolsó hely egy olyan hely volt, ahol vízen megy át a nagy facsónakszerű.

- „Én erre fel nem szállok.” – jelentettem ki
- „Én se.” – jelentette ki Nathan is.
- „Ti tudjátok, mi mentünk.” – kiabált vissza Tom.

Nath és én a kerítéshez álltunk és onnan figyeltük a többieket. Én még elővettem a fényképezőmet és készítettem pár képet (kép1 / kép2 / kép3) róluk.

- „Kérsz valami fagyit vagy jégkását?” – kérdezte meg tőlem Nathan amikor megölelt egy kézzel a derekamnál.
- „Persze.” – válaszoltam, majd adtam egy puszit a szájára.
- „Oké, akkor mindjárt jövök.” – mondta.
- „Jól van.” – mosolyogtam.

Időközben készítettem még pár képet.

Nath később meg is érkezett és hozta, amit vett.

- „Tessék.” – mondta és átnyújtotta a fagyit, magának pedig egy jégkását vett.
- „Köszönöm.” – mosolyogtam rá, mire egy puszit adott az arcomra.

Természetesen a vidámparkban is voltak rajongók. Csak Nathan-nel tudtak képeket készíteni vagy éppel aláírást kérni, mert ugye a többiek valahol vizes csúszdánál voltak. Nathan rám nézett, én pedig csak bólogattam, hogy csak nyugodtan csinálja a dolgát.

Elővettem a telefonom, hogy felnézzek twitterre, amikor valaki félénk hangon, a nevemen szólított.

- „Sam?!” – mondta félénken a lány. Gondolom azért, mert nem tudta, hogy harapok-e vagy nem. Ránéztem, és folytatta. – „Készíthetek veled is egy közös képet?”
- „Persze, miért ne? Gyere.” – mosolyogtam és intettem, hogy jöjjön, mire Nathan is odajött, elvette a lánytól a fényképezős és ő fényképezett le minket. – „Köszi a képeket.” – fogta meg a lány a fényépezőjét és hozzátette: -„Szép pár vagytok. Gratulálok.” – mosolygott majd elsietett.

Odaléptem Nathan-höz, majd megöleltem, aki természetesen visszaölelt.

Úgy 3 perc múlva egy harmadik személy ölelését éreztünk magunkon. Megnéztünk és Tom volt az.

- „Családi ölelés.” – mondta Jay és Max akik pont akkor érkeztek meg Tom után.

Még a vidámparkon belül elmentünk egy pár kis helyre, aztán indultunk haza.

Olyan este 8-9 lehetett, amikor közösen eldöntöttük, hogy elindulunk haza. Ám amikor úton voltunk elmentünk abba a bizonyos parkba, ami hozzám és Nathan-höz kötődik.

- „A bizonyos park.” – mondta ki Nathan.
- „Mi? Miért? Miről maradunk le? Mi történt?” – kérdezte egyszerre Tom és Siva.
- „Hát… itt jöttünk össze.” – válaszoltam, majd megfogtam Nath kezét.
- „De aranyos.” – mondta jó kedvvel Jay aki a hintán ült.

10 perc után azt vettük észre, hogy Tom és Max eltűnt, de aztán láttuk őket, ahogyan a hintánál elszórakoznak, mint két 10 éves. Tök cukik voltak. Mi csak nevettünk.

Olyan 11 fele lehetett, amikor végre hazaértünk. Mindenki elment a saját szobájába elvileg aludni. Én még felmentem a telefonomról twitterre és írtam Nathan-nek, kíváncsi voltam fog-e rá reagálni valamit.

”@FlowerSam: @NathanTheWanted jó éjt :-) <3 x x”

Nem kellett sok és jött is a válasz;

”@NathanTheWanted: @FlowerSam neked is ;-) i <3 u x x”