A rossz és a jó 2.

+7 komment után hozom a következőt (amint tudom, de azért remélem még tetszik:)

… megláttam a 3 fő volt osztálytársamat. A gyomrom teljesen összeszorult és sírni akartam, de nem tettem. Próbáltam erős maradni.

- „Nocsak, nocsak ki van itt. A kis Sam.” – incselkedett egyikük.
- „Mit akartok tőlem?” – kérdeztem feszülten.
- „Most félnünk kellene?” – szólalt meg a másik. – „Amúgy meg mit keres itt egy ilyen szánalmas, sőt még arra se méltó, mint te?” – jött a harmadik.
- „Semmi közötök nincs hozzá. És nem is lesz.” – próbáltam erősnek maradni.
- „De kinyílt valakinek a csipája. Kis nyomorék még mindig.” – ez volt az utolsó szó, amit kimondott és a harmadikúk olyan erővel lökött meg, hogy felestem. Elestem. Bele egy nagy sárpocsolyába. Ők pedig nevetve elmentek. 2-3 ember segített felállni a sárból. Nem akartam sírni, de nem bírtam tovább, és muszáj voltam. Sírtam.

Körülnéztem. De Nathan-t nem láttam, ezért fogtam magam és elfutottam. Haza.

*Nathan szemszög*
- „Végre végeztem, most megkeresem Sam-et.” – gondoltam magamban, de nem találtam sehol. Felhívtam, de nem vette fel egyik hívásomat se. Sőt egyik üzenetemre se válaszolt.

Az úton gyorsan sétálva, kerestem Sam-et minden szeg-zugban. De akkor se találtam. 15-20 perc elteltével jött egy SMS; - „Itthon.”
Amint elolvastam futottam, rohantam haza.

*Sam szemszög*

Csak ültem a fürdőszobában az ajtónak támaszkodva. Miután elküldtem az SMS-t, úgy 10-15 perc múlva egy ajtó becsapást hallottam. Tudtam, hogy Nathan az, mert a földszinten csak az én nevemet kiabálta. Mivel gondolom lent nem talált meg, ezért feljött. Az emeleten a fürdőszoba az első. Szóval nem volt sok és megtalált, mivel be volt zárva az ajtó.

- „Sam! Sam engedj be. Kérlek.” – kiabálta felemelt hangon.

Mély levegőt vettem, és elfordítottam a kulcsot a zárba. A földről pont elértem, így ülve maradtam. Amint elfordítottam Nath be is jött.

- „Jézusom, jól vagy? Halálra aggódtam magam.” – ölelt magához szorosan a földön ülve.
- „Sa-sajnálom. Én csak nem akartam, hogy újra sírva láss.” – szipogtam, néhányszor a hangom viszont elcsuklott.
- „Nincsen semmi baj.” – adott puszit a fejemre.

Felállt mellőlem, majd a kezét nyújtotta felém. – „Gyere.”
Nagy nehezen a segítségével feltápászkodtam, majd kézen fogott és egy szoba felé vitt. Az ő szobája felé.
Beléptünk, de csak a kis éjjeli lámpát kapcsolt fel, mivel a redőny le volt a szobába húzva és kicsit sötét volt bent.

Leült az ágya szélére, majd az ölébe ültetett.

- „Akarsz beszélni róla?” – kérdezte meg halkan. Miután megkérdezte, elmondtam neki az egész történet, majd a végén a fejemet a vállára hajtottam és újra sírni kezdtem.
Az öléből átültem az ágyára. Két kezével megfogta az arcom majd a két nagy hatalmas könnycseppet letörölte az ujjaival. Majd homlokon csókolt és szemből, mivel szembe ültem vele a fejem ismét a vállára hajtottam.

Nem sokkal később eltelt egy kis idő, és éppen annyira tolt el magától, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Lassan, de gyengéden csókolgatni kezdett. Épp csak annyira váltunk el egymástól, míg egymás felsőjét levettünk.

- „Legyen?” – suttogva, halkan kérdezte miközben a homlokát az enyémhez, támasztotta.
- „Legyen.” – válaszoltam én még halkabban.

Nathan leoltotta a lámpát és….